Budapest romantika

Istenem, imádtam volna a század eleji Budapesten élni. Még állt a Tabán, kisvendéglők teltek meg esténként Óbudán. Krúdy túrós csuszát evett, kisebb nagyobb kávéházakban gyanútlanul ültek a legnagyobb írók, nem sejtve, hogy ez a tér hamarosan elvész. Akkor leginkább melegedtek, fűtetlen lakásaikból menekülve ide, és tőlük zengett a magyar irodalom a következő évtizedekben, évszázadban. Az első autók gurultak az Andrássy úton, alattuk pedig Európa első földalattija. Cégérek függtek a házak oldalán, még voltak több generáción át örökölt boltok, cégek. Üzletek sorakoztak a körúton, ahol napernyővel vonulhattak a nézelődök, gyönyörű cégtáblák hirdették a tulajdonos vagy a portéka nevét. Budapest ugyanolyan kedvelt nagyváros volt, mint Bécs, Párizs vagy Róma. Romantikus múltba révedés, tudom.

Mégis most annyira elkezdett fájni a szívem azért a Budapestért, amelyik lehetne olyan, mint Bécs, amit nem nyomorított meg a háború utáni négy évtized sok tekintetben kegyetlen, bezárult világa. Számomra Budapest mégis a legkedvesebb nagyváros szerte a világon. A szürke nyolcvanas években is az volt, a fényes nyugatról vágytam utána. Egyszer kényes dáma elnyújtózva a Duna partján, máskor izgága vadóc kanyargó, telített pesti utcáival, nagyvonalú és méltóságteljes sugárútjaival, impozáns épületeinek pompájával, vagy rejtelmes termálforrásai, barlangjai jóleső kényeztetésével. És persze tudom, hogy van egy mély, szomorú, sok reményvesztett embert, helyet, szegénységet rejtő arca is. De rengeteg kincset rejt, embereket, tereket, helyeket, kultúrát, történelmet, időt és végtelent. Vigyázzunk rá, mert lelke van. 

Színek és szivárvány

Ma az történt, hogy történt valami. Ez most lehet, hogy túláradó lesz, de nem bánom. Talán ez az a pillanat, amikor észrevétlenül angyalok kísérnek az úton, Isten a tenyerére vesz, és egészen biztosan tudod: nem vagy egyedül ebben a hatalmas Univerzumban.
Egy sima egyetemi napnak indult, végig bicikliztem Budapest egyik legszebb részén, a Várbazár előtt, ahol egy kolléganőm csatlakozott hozzám az egyetemig. Gyönyörű volt az ég, megállt lefényképezni a Vár felett pihenő felhőket. Engem is lefotózott, mondván, olyan jól illenek a ruhám színei a Mol Bubihoz meg a Vár látványához. 😊

Margit hídról

Szürke-fehér habtenger a Gellérthegy felett,

milyen május ez, emberek?

Fenyegetően terjed az óriás épület a Duna felett

felülmúl minden képzeletet,

Hullámzó közönnyel itatott gúnnyal

dacol örömmel, kétséggel, búval

Rászakad az ég, zuhannak a cseppek

kopognak csendben, kérdeznek, remegnek,

De a város nem felel, zúgnak a motorok,

Nem hallják, ma épp ki honol ott.

2019. májusában, amikor a vihar és egy ütközés egy koreai hajó elsüllyedését okozta

Elmélá

Istenem, imádtam volna a század eleji Budapesten élni. Még állt a Tabán, kisvendéglők teltek meg esténként Óbudán. Krúdy túrós csuszát evett, kisebb nagyobb kávéházakban gyanútlanul ültek a legnagyobb írók, nem sejtve, hogy ez a tér hamarosan elvész. Akkor leginkább melegedtek, fűtetlen lakásaikból menekülve ide, és tőlük zengett a magyar irodalom a következő évtizedekben, évszázadban. Az első autók gurultak az Andrássy úton, alattuk pedig Európa első földalattija. Cégérek függtek a házak oldalán, még voltak több generáción át örökölt boltok, cégek. Üzletek sorakoztak a körúton, ahol napernyővel vonulhattak a nézelődök, gyönyörű cégtáblák hirdették a tulajdonos vagy a portéka nevét. Budapest ugyanolyan kedvelt nagyváros volt, mint Bécs, Párizs vagy Róma. Romantikus múltba révedés, tudom.

Mégis most annyira elkezdett fájni a szívem azért a Budapestért, amelyik lehetne olyan, mint Bécs, amit nem nyomorított meg a háború utáni négy évtized sok tekintetben kegyetlen, bezárult világa. Számomra Budapest mégis a legkedvesebb nagyváros szerte a világon. A szürke nyolcvanas években is az volt, a fényes nyugatról vágytam utána. Egyszer kényes dáma elnyújtózva a Duna partján, máskor izgága vadóc kanyargó, telített pesti utcáival, nagyvonalú és méltóságteljes sugárútjaival, impozáns épületeinek pompájával, vagy rejtelmes termálforrásai, barlangjai jóleső kényeztetésével. És persze tudom, hogy van egy mély, szomorú, sok reményvesztett embert, helyet, szegénységet rejtő arca is. De rengeteg kincset rejt, embereket, tereket, helyeket, kultúrát, történelmet, időt és végtelent. Vigyázzunk rá, mert lelke van.